Yann Tiersen nem csak azoknak nyújt élvezetet zenéjével, akik látták az Amelie csodálatos élete című filmet, albumával a Le Fabuleux Destin D’Amelie Poulain-nel sokakba életerőt csepegtet, mások szemébe könnyeket csal. A zongora, harmonika és egyéb hangszerek csodás összjátéka mind könnyed és légies, mind végzetes hangok, nemcsak fülbemászóak számai, elgondolkodtatóak is, már-már filozofálgatásra ébresztők… A J’y suis jamais allé mintegy bevezető hat ránk, mindig meg megújuló és mégis állandó jellegével. A Les jours tristes mintha játszana mind a hallgatókkal, s mintha újra és újra átélhetnénk saját gyermekkorunkat. A felhőtlen gyermekpillanatokat, mikor minden apró dolog olyan óriásinak tűnt, s melyek felett ma könnyedén elsiklunk… A La Valse D’Amelie felidézi életünk boldog pillanatait, mikor talán nem is történik semmi velünk, és mégis olyan csodálatosnak látunk mindent. A Comptine d’un autre été-t már volt szerencsém élő előadásban is hallani, mégha nem is a nagy művész, Yann Tiersen előadásában… Szívszorongató érzés volt. Mikor minden szomorú, romantikus, régmúlt érzelem előjönne a búcsú hangjával, mint mikor egy felejthetetlen hetet töltünk valahol, ahonnan nem akarunk elszakadni, és mégis muszáj búcsút intenünk életünk eme gyönyörű szakaszának… A La Noyee számomra kissé a vásárok hangulatát idézi azok elmaradhatatlan kofái nélkül. Az örök hajtás, a folyton visszatérő arcok villannak fel szemeim előtt ezt a számot hallgatván. A L’autre Valse D’Amelie című szám pár percével is lenyűgözően harmonikus jellegű. A Guilty egy 60’as évekbeli musical benyomását kelti, itt megjelenik az éneklő férfi, ki szerelméről énekel, ez a dallam Amelieben is a szerelemre való vágyat idézi fel, s még nem is tudja, hogy már a közelében van… Az A Quai kezdetben talán harmonikus csilingeléssel indít, ám áttér egy életteltelibb hangzáshoz, forgalmasság érzetét kelti. A Le moulin című szám sejtelmességet tükröz, bánatot és emlékeket idéz régről. Kissé nosztalgikus jellegű számomra. A Pas si simple egy étterem romantikus hangulatát idézi, a még be nem következett szerelmet és mikor az emberek frissen megismerik egymást, s még minden olyan tökéletesen új a másikban számukra… A La Valse Des Vieux Os kezdetben méginkább vásári jelenetet láttat, mint a fent említett La Noyee, szinte érezni lehet a mézeskalács lágy illatát, a lányok körül hemzsegő ifjúkat. A La Dispute ,,töredezettsége” talán egy érzelmi megtörtséget akar kifejezni, elég bús és késleltető, szívszorító. Már-már elémtűnik a gyászoló család képe. Mikor a második perchez ér körülbelül, mintha a halált megkönnyítő könnycseppek szabadultak volna el az ember szemeiből oly módon, hogy az emberiség vesztét okozták volna… A Si Tu N’etais Pas La-ban egy nő énekel, szintén musical hangulatát kelti, egy francia nő képét, egy ötvenes éveiben járó hölgyet, aki élete minden fájdalmát csodálatos hangjával éli át. A Soir de fete játékos dallama egy család gyermekeinek játékát, az utca gyerkőceinek üveggolyózását elevenítik fel, a boldog kislányokat a kis kalapukkal a vursliban, mikor megtekintik a körhintát, egy vattacukrot majszoló kisfiút. Sok csillogó szemet, kisgyermeket és álmokat. La Redecouverte lágy csilingelő indítása, majd a markánsabb jegyei ellenpontozzák egymást. A Sur le fil számomra a Schindler listáját eleveníti fel, mikor az úrnak hálás zsidók a hozzájuk jó elhunyt sírjára kavicsokat raktak, hogy méltón búcsúztathassák megmentőjüket. A Le Banquet, mint mikor körbe-körbe forgunk, és a világ nemcsak homályosságot, újat és mindig mást mutat, egy percet, mikor az életet más szempontból nézzük. A La Valse Des Monstres a harmonikával az új dolgokat jelenti nekem, mindent ami forgalmas, mindent ami élvezhető, mindent ami zavaros és mindent ami élet. A vonzó férfihang a Les Jours Tristesben elvarázsolja a nőket, nosztalgikussá teszi az idősebbeket, mesél a gyermekeknek, és beszélget a férfival.