Mint minden évben, idén is eljöt a Halottah Napja. Mikor a családok rég nem látott tagjai, az olykor-olykor temetőbe ellátogatók, és a rendszeres temető-járók közösen kelnek útra, hogy egy-egy szál gyertyával, egy-egy mécsessel megemlékezzenek halottjaikról.

Bár idén a metsző hideg és heves szél szinte lehetetlenné tették a lángok gyújtását, azért az emlékek megmaradtak,  bárki visszatekinthetett a múltba.

Szép és szomorú ez az ünnep, bár mindenkinek mást és mást jelent.

Engem például mindig arra ösztönöz, hogy figyeljek a múltra és a családomra, az elődeimre is. Szerintem sokan vannak úgy, hogy kimennek a temetőbe, a sírok közé, elbíbelődnek a gyertyákkal, és közben nem is ismerték azt az embert, akikre emlékezniük kellene.

Jó volna, ha a szülők/hozzátartozók/ ismerősök mesélnének a halottakról. Lehet, hogy nehéz feladat, de talán így lenne igazi a Halottak Napja a fiatalabbaknak is.