Az ászik a Kr.u-i első században nyugat felé terjeszkedtek, a Volgán átkelve, egészen a Kaukázusig. Itt egyes törzseik a már itt élő szintén iráni nyelvű népekkel egyesülve tartósan meg is telepedtek. Feltehetően ők voltak a megszervezői az ekkoriban megalakuló nagy alán törzsszövetségnek.

A Volga-Don vidékén élő nagy alán törzsszövetséget 375 táján az Európára törő hunok zúzták szét. Ezek zöme a Kaukázus északi előterébe vonult.

A honfoglaló magyarokhoz csatlakozott három kabar törzs kötelékében szintén voltak alánok (jászok).

A kaukázusi alánok a X-XI. században erős szövetséget alkottak, ez az állam azonban a XIII. századra apró darabokra esett szét.

A tatárok elől menekülő kunok IV. Bélától nyertek menedéket Magyarországon. Valószínűleg a jászok is a kunokkal együtt jöttek hazánkba. A jászokat, mint a kunoktól különálló, önálló népet I. Károly Róbert 1323-as oklevele említi először. A jászok a kunokhoz hasonlóan érdemeik elismeréseként kiváltságjogokat kaptak az uralkodótól, cserébe katonáskodással tartoztak.

Mohács után a török foglalta el az Alföldet. A hódítás pusztítással járt, de az igazi katasztrófa a tizenötéves háború (1591-1606) alatt következett be.

A török kiűzése után I. Lipót császár, 1702-ben a Német Lovagrendnek eladta az egész Jászkunságot. 1731-től az új földesúr a Pesti Invalidus Ház lett. A jobbágyi alávetés ellen a jászok Rákóczi alatt fegyverrel, utóbb békés eszközökkel harcoltak. Végül Mária Terézia 1745-ben megengedte, hogy a jászok önerőből kifizethessék az eladás összegét, és visszahelyezte őket személyi szabadságukba és kiváltságjogaikba.

Az első és második világháború súlyos következményekkel járt. Sok jász katona halt hősi halált a harctereken, részint idegen érdekekért. Az 1920-as trianoni békeszerződés igazságtalanságai máig kedvezőtlenül hatnak országunk, az Alföld és tájegységei fejlődésére. 1918-tól forradalmak, ellenforradalmak váltották egymást.