Rendszertani besorolás:

Ország:	Állatok (Animalia)
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata)
Osztály:	Madarak (Aves)
Rend:	Bagolyalakúak (Strigiformes)

A bagolyalakúak (Strigiformes) vagy közismert nevükön a baglyok a madarak osztályának egy rendje. 2 család és 217 faj tartozik a rendbe. Egy időben a morfológiai konvergenciák (erős, kampós tépőcsőr) miatt a sólyomalakúakkal sorolták őket közös rendbe. Egyes vélemények szerint viszont a lappantyúalakúakak a legközelebbi rokonaik.

A bagolyalakúak főleg éjszaka aktív ragadozómadarak. Puha és dús tollazatuknak köszönhetően hangtalanul tudnak repülni, így a zsákmányállatokon meglepetésszerűen ütnek rajta. Kitűnő hallásuk és látásuk van, az infravörös tartományt is érzékelik. Mély fülkagylóik aszimmetrikusan helyezkednek el, hatékonyabbá téve a térhallást. A szemük körül kör vagy szív alakú arcfátyol látható, ami valójában rövid, végükön behajló tollakból áll. Lábujjaikon erős karmok vannak, a külső ujjuk vetélőujj, azaz előre is és hátra is fordítható. Csűdjük tollas. Méretüket tekintve akadnak veréb és sas nagyságú fajok is.

A bagolyalakúak étrendjében minden megtalálható a rovaroktól kezdve a madarakon keresztül a kisméretű emlősökig. Egyes fajok halásznak is. A zsákmányt egészben nyelik le, az emészthetetlen részeket később felöklendezik. Fészket nem építenek, vagy elhagyott fészkeket vagy faüregeket használnak. A tojók rendszerint nagyobbak a hímeknél.

Magyarországon napjainkig tizenkét bagolyfajt regisztráltak:

• A hóbagoly (Nyctea scandiaca) és a karvalybagoly (Surnia ulula) nagyon ritka kóborló.
• A gatyáskuvik (Aegolius funereus) és a törpekuvik (Glaucidium passerinum) ritka költőfaj az Északi-Középhegységben – annyira ritka, hogy ez utóbbi költését még nem sikerült bizonyítani.
• Az uráli bagoly (Strix uralensis) terjeszkedik középhegységeinkben, sőt, már az Alföldről is jelezték.
• Az uhu (Bubo bubo) már csak néhány helyen fészkel csak az északi országrészben és a Dunántúlon (jelezték Békés megyéből is).
• A füleskuvik (Otus scops) többfelé is szórványosan fészkel odvakban.
• A ritka réti fülesbagoly (Asio flammeus) pusztai élőhelyeken fészkel;
• a hasonló erdei fülesbagoly (Asio otus) viszont gyakran megtelepszik a fasorok elhagyott szarkafészkeiben, varjútelepein, és egyre több helyen városokban is (parkokban, valamint lakótelepi erkélyek virágládáiban). Telente előszeretettel húzódik be a települések parkjaiba, ahol a nappalt elsősorban örökzöld fákon tölti.
• A macskabagoly (Strix aluco) jellemzően erdőkben, parkokban fészkel (főleg öreg fák kikorhadt üregeiben, odvaiban), de rendszeresen megtelepszik padlásokon is.
• A gyöngybagoly (Tyto alba) egykor szintén fák odvaiban fészkelt, de ma már szinte kizárólag padlásokon, tetőterekben és templomtornyokban.
• A kuvik (Athene noctua) állománya folyamatosan csökken, hiszen fő fészkelő helyei a tanyák és állattartó telepek padlásai, táplálkozni pedig a legeltetett füves élőhelyekre, kis parcellás mezőgazdasági földekre jár, és így élettere a tanyák elnéptelenedésével, a pusztai legeltetés felhagyásával, az odvas pusztai fasorok eltűnésével egyre szűkül.

Baglyaink védelme:

   A hazai bagolyfajok védelme nem minden esetben kapja meg a megfelelő figyelmet, holott sok szempontból veszélyeztetett fajcsoportról van szó. Magyarországon napjainkig 12 bagolyfaj előfordulását regisztrálták.
A hóbagoly () és a karvalybagoly (Nyctea scandiaca) nagyon ritka kóborlók. Az Északi-Középhegységben ritka költőfaj a gatyáskuvik (Aegiolus fenereus) illetve a törpekuvik (Glaucidium passerinum), bár ez utóbbi faj költését még nem sikerült bizonyítani.
Az uráli bagoly (Strix uralensis) középhegységeink terjeszkedőben lévő fészkelője, de van már alföldi előfordulási adata is.
Az uhu (Bubo bubo) fogyatkozó számú fészkelőnk ma már alig néhány helyen fészkel csak az északi országrészben és a Dunántúlon, de Békés megyében volt példa alföldi költési kísérletére is.
A füleskuvik (Otus scops) hazánk több területén szórványosan fészkel odvakban.
A réti fülesbagoly (Asio flammeus) pusztai élőhelyeink kis számú fészkelője, míg a hozzá hasonló megjelenésű erdei fülesbagoly (Asio otus) gyakori fészkelője fasorok elhagyott szarkafészkeinek, varjútelepeknek és újabban egyre több helyen városokban is költ parkokban, valamint lakótelepi erkélyek virágládáiban.
Az erdei fülesbagoly telelni előszeretettel keresi fel a települések parkjait, ahol elsősorban örökzöld fákon nappaloznak.
A macskabagoly (Strix aluco) erdők, parkok jellegzetes fészkelője, elsősorban öreg fák kikorhadt üregeiben, odvaiban költ, de rendszeresen megtelepedik padlásokon is.
A gyöngybagoly (Tyto alba) egykoron szintén öreg fák odvaiban fészkelt, de ma már szinte kizárólag istállók, tanyaépületek, állattartó telepek, magtárak padlásain és tetőtereiben valamint templomtornyokban fészkel.  
A kuvik (Athene noctua) állománya folyamatosan csökken, hiszen fészkelőhelyét elsősorban tanyák és állattartó telepek padlásai jelentik, táplálkozni pedig a legeltetett füves élőhelyekre, kis parcellás mezőgazdasági földekre jár.
A tanyák elnéptelenedésével, a pusztai élőhelyeken a legeltetés felhagyásával, fészkelőhelyül szolgáló odvas pusztai fasorok eltűnésével egyre szűkül az élettere.
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület tagszervezetével, a Bagolyvédők Baráti Körével megalakulása óta vizsgálja a hazai bagolyfajokat veszélyeztető tényezőket, illetve pályázati forrásoktól függően állományfelmérést kezdeményez működési területén, illetve lehetőségeihez mérten végzi a szabadtéri állományvédelem aktuális teendőit.

Veszélyeztető tényezők:

1. Élőhelyek eltűnése
Az élőhelyek átalakítása - gyepfeltörés, kis parcellás gazdálkodás helyett monokultúrák kialakítása, a jelenlegi erdészeti gyakorlat – súlyosan érinti az összes hazai bagolyfaj állományát. A réti fülesbagoly számára egyre kevesebb olyan pusztai élőhely maradt fenn, melyen hagyományos gazdálkodási módokkal kezelik fészkelő- és táplálkozóterületeit. Az erdei fülesbagoly leginkább varjúfélék elhagyott fészkeiben szeretnek költeni, de elvétve van példa földön, a csupasz talajon történő fészkelésre is. Bámulatos alkalmazkodóképességének köszönhetően ma már több városban is költenek, lakótelepi lakások erkélyeinek virágládáiban. Hagyományos fészkelőhelyei az utak menti fasorok, erdősávok nagyon megfogyatkoztak, a vetési varjú állománya igen megcsappant, holott elhagyott fészkei kedvelt költőhelyei az erdei fülesbaglyoknak. A füves élőhelyeken a legelés felhagyásával magas növényzet, sok esetben gyomtársulások alakulnak ki, melyek nagyon megnehezítik a baglyok táplálékszerzését, főleg a szűkös téli időszakban. A macskabagoly számára egyre szűkülnek a fészkelésre alkalmas öreg fákból álló erdőrészek, ahol biztonságban ki tudja költeni tojásait és fel tudja nevelni fiókáit. Az öreg állományú erdők letermelésével egyszerre veszíti el fészkelőhelyét és táplálkozóterületeit. Az újonnan telepített, egykorú és azonos fajú fákból álló ültetvények nem látják „erdő” funkciójukat, a madarak számára nem nyújtanak élőhelyet. A kuvik költőhelyeiül szolgáló tanyák sorra néptelenednek el, egyre több területen szűnik meg véglegesen az állattartás. Ez egyszerre érinti a költőhelyeket illetve a táplálkozóhelyeket is. A kuvik elsősorban rovarevő, de madarakat, kisemlősöket is zsákmányol. Legfőképpen a jószág körül élő és a tanyák fényeire gyűlő rovarokkal, és az istállók, magtárolók környékén élő rágcsálókkal táplálkozik. Az állattartás megszűntével eltűnnek zsákmányállatai, a tanyák elnéptelenedésével, lepusztulásával pedig eltűnnek költőhelyei is. A füleskuvik fészkelőhelyeiről pontos hazai elterjedéséről még nincs pontosan kialakult kép, de számos fészkelőhelye ismert szerte az országban. Öreg, odvas fákkal tarkított gyümölcsösök, kertek, fás legelők nyújtanak fészkelőhelyet ennek a kis termetű, rovarevő bagolyfajnak. Az öreg fák kivágása és a legeltetés felhagyása egyaránt komolyan veszélyezteti állományát, hiszen a felgyomosodott, rovarokban szegény területeken nem jut elegendő táplálékhoz és fészkelőhelyet sem talál. A gyöngybagoly a kuvikhoz hasonlóan sorra veszíti el fészkelőhelyeit, hiszen a tanyapadlások, régi istállók lepusztulásával, templomok, istállók, magtárak és állattartó telepek padlástereinek teljes lezárásával megszűnnek fészkelési lehetőségei. A monokultúrás mezőgazdaság pedig a táplálkozási lehetőségeit csökkenti.

2. Mezőgazdasági vegyszerhasználat, rágcsálók vegyszeres irtása
Sajnos mind a mezőgazdaságban mind a hétköznapi életben bevált gyakorlat a kártevőnek kikiáltott rágcsálók vegyszerek segítségével történő irtása. Ez a vegyszerhasználat azonban több szempontból is rendkívüli veszélyeket jelent általában a bagolyfajokra. Egyrészt nagy területeken irtja ki a baglyok táplálékállatait, másrészt a mérgezést szenvedett, még élő rágcsálókat zsákmányoló baglyok maguk is a mérgek áldozatává válnak. A mérgezett rágcsálót fogyasztó bagoly keserves kínok között pusztul el, így költési időben a szülőmadarak nélkül maradt fiókák éhenpusztulnak. Rendszeresen van példa arra is, hogy a teljes bagolycsalád mérgezés áldozatává válik, hiszen a szülőmadarak mérgezett rágcsálót hordhatnak a fiókáknak, miközben a zsákmányból maguk is fogyasztanak. A rovarirtó szerek használata pedig a rovarevő bagolyfajok (kuvik, füleskuvik) táplálékbázisát csökkentik illetve szintén mérgezésüket okozzák.

3. Közlekedés, úthálózat fejlesztés
A közlekedési infrastruktúra töretlen fejlesztése összefüggő élőhelyeket vág végérvényesen ketté, számos növény- és állatfaj populációját sodorva a kipusztulás szélére. Az új utak építése a baglyok táplálkozóterületeit is kettészelik, de a meglévő úthálózat sem okoz kevesebb problémát. A baglyokat megdöbbentően nagy számban gázolják el a közutakon. A takarmányszállító teherautók folyamatosan szórják szét a gabonaszemeket az utak mentén, míg a felelőtlen autósok pedig szemetüket, ételmaradékaikat dobálják ki a járművek ablakain. Az utak széle ennek köszönhetően vonzza a rágcsálókat. Az utakra táplálkozni járó rágcsálókra pedig rendszeresen vadásznak a baglyok. Az út felett vadászó- és zsákmányoló baglyokat pedig sajnos elüthetik az autók. A kuvik pedig rendszeresen jár vadászni az autók fényére az utak közelébe repülő rovarokra.

Körülöttünk élő baglyok:
   Több bagolyfaj él kultúrkörnyezetben, akár a tanyákat, állattartó telepeket, akár a parkokat vagy a településeket vesszük figyelembe. A kuvikok újabban több esetben a településeik szélein ütnek tanyát, ezeken a helyeken rendszeresen lehet látni és hallani is. A gyöngybagoly a templomok és istállók padlásain fészkel, a ki- és beszálló madarak, valamint a település szélein vadászó egyedek megfigyelhetőek. A macskabagoly is beköltözhet padlásokra, de parkokban is rendszeresen felbukkan, jellegzetes hangjáról pedig nagyobb távolságból is tudomást szerezhetünk jelenlétéről. Az erdei fülesbagoly az elmúlt években több meglepetést is okozott. Rendszeresen telel települések parkjaiban, elsősorban örökzöld fákon, de egyes helyeken, ahol varjúfélék belterületen költenek, ismert volt egy két költése. Azonban az elmúlt években egyre több városban lakótelepek erkélyeinek virágládáiban költ. Ragadozóktól mentes környezetben tudják fiókáikat felnevelni, bár sok helyen nem örülnek a baglyok megjelenésének, később a fiókanevelés idején pedig az eleségkérő fiókák hangoskodása okoz kellemetlenséget a lakóknak. A virágládában illetve urbánus körülmények között fészkelő erdei fülesbaglyok megfigyelésével nagyon sok hasznos információ gyűjthető a baglyok életéről, párválasztási, fiókanevelési és táplálkozási szokásaikról, hiszen egyedülálló módon, egészen közelről, a madarak zavarása nélkül lehet tanulmányozni életüket. Sokkal megdöbbentőbb tény, hogy az erdei fülesbaglyok városi környezetben télen is fészkelhetnek. A macskabaglyokról már korábban is ismert tény volt, hogy kedvező időjárás esetén már januárban lerakhatják tojásaikat. Tiszaújvárosban 2004-2005 telén illetve 2005-2006 telén illetve Kisújszálláson 2005-2006 telén költöttek baglyok urbánus környezetben. A téli költésre a szokatlanul enyhe időjárás adott lehetőséget, valószínűleg nem egyedülálló jelenségről van szó. Téli költés esetén a fiókák könnyen elázhatnak és megfázhatnak, vagy lábaik fagyási sérüléseket szenvedhetnek. Ennek ellenére Tiszaújvárosban mindkét évben eredményesen nevelték fel fiókáikat a madarak. A Nimfea Természetvédelmi Egyesület gyűjti az adatokat a településeken költő erdei fülesbaglyokkal kapcsolatban illetve lehetőségeihez mérten rendszeres adatgyűjtést szervez több településen a telelő állomány nagyságának megismeréséhez.

Védelmi teendők:
   A bagolyfajok állományának védelmének számos összetevője van. Legegyszerűbb és legolcsóbb módszer a mesterséges költőhelyek kialakítása állattartó telepeken, odúk kihelyezése erdőkben, fasorokban. Ezen túl a Nimfea Természetvédelmi Egyesület gondoskodik a sérült egyedek ellátásáról, hosszútávú gondozásáról és visszavadításáról. Emellett a Nimfea TE fellép minden olyan beruházás ellen, amely értékes élőhelyeket, közöttük a baglyok fészkelő és táplálkozóhelyeit érinti. Rendszeres állományfelméréseket végez több fajjal kapcsolatban, tekintettel mind a fészkelőhelyekre, mind a telelőhelyekre. Lakossági megkeresések kapcsán rendszeresen segítséget nyújt a Nimfea TE a baglyokkal kapcsolatos kérdések és problémák terén, szakmai támogatást nyújt a baglyokkal kapcsolatos szakdolgozatok készítéséhez, speciális programjaival, előadásaival növeli a bagolyfajok ismertségét, népszerűségét, miközben igyekszik a tévhiteket szétoszlatni.